Taking too long? Close loading screen.

unnamed (2)Február 5-én elrajtol kis hazánk egyik legnagyobb szimulátoros közösségének, a GTR-Masters új WTCC bajnoksága, a HTCM7! A versenyek a Race07 szimulátorral kerülnek megrendezésre és a 10 futam során a túraautózás kihívásaiba élhetik bele magukat a versenyzők, izgalmas pályákon, nagy mezőnyben, fair ellenfelekkel, profi szervezésben!

A futamokat élőben közvetíti az AAR TV, így a versenyeket azok is figyelemmel kísérhetik, akik inkább csak nézőként követnék az eseményeket! A bajnokságnak igen komoly Fődíja is van, a rendszeres résztvevők között ugyanis 3-3 db FORMULA LOTUS tesztvezetés kerül kisorsolásra!

A tavalyi rendkívül sikeresnek mondható évad után (több mint 70 résztvevő, köztük Michelisz Norbert is ellátogatott pár futamra), a szervezők idén sem szeretnék alább tenni a lécet, íme egy kis ízelítő abból, hogy mi vár a futamokon a résztvevőkre:

A gyakorló szerver 24 órában elérhető, a prekvalifikációs rendszer folyamatosan jegyzi a honlapon a versenyzők legjobb köreit, így nyomon lehet követni a versenytársak felkészülését, valamint a szerveren óránként rövid pár körös futamokat is indulnak, hogy ne csak az idővel való küzdelemmel teljen a felkészülés!

A honlapon rengeteg információ megtalálható, mely segít a kezdő versenyzőknek megtenni az első lépéseket, vagy még gyorsabbá válni a már ügyesebbeknek… és a magas résztvevőszámnak köszönhetően amiatt sem kell senkinek aggódnia, hogy méltó ellenfél nélkül maradna a futamokon. A versenyek között pedig a fórumon baráti társágban lehet megbeszélni a helyes beállításokat, az apró trükköket és a futamokon történteket…. no meg kikérni a tapasztaltabb pilóták tanácsait! 😉

További részletek: HTCM7 Bajnokság
Bővebben a ligáról: GTR-Masters bemutatkozás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük