Taking too long? Close loading screen.

Tim Gábor újra győzött a Szilveszter Rallye-n!

A többszörös magyar és nemzetközi bajnok Tim Gábor számára egy utolsó kihívást tartogatott a 2017-es év. A december végi Szilveszter Rallye-n nem volt más a célja, hogy megismételje a 2016-os sikert, és megnyerje a 2000cc-es kategóriát.

Timár Tamás navigálásával egész évben rallye versenyeken indultak, ez volt az első teljes szezonjuk, melyet siker koronázott, hisz országos értékelésben harmadik helyen végeztek, és az Északi Régió bajnokai lettek.

Így felkészülten, rengeteg tapasztalattal a hátuk mögött érkeztek a Hungaroringre, ahol két nap során hat gyorsasági szakasz várt a közel 240 párost számláló mezőnyre.

Timék már az első gyorsasági szakasztól nagy tempót diktáltak, és összes gyorsasági szakaszt megnyerték kategóriájukban. A versenyt végül közel két perces előnnyel nyerték, mely különbség igen ritka.

„Miután tavaly már nyertünk, tudtuk, hogy idén is esélyesek leszünk. De nem taktikáztunk, az elejétől nyomtuk, ami csak belefért. Persze, mivel a kocsival egy hosszú szezonon vagyunk túl, sok műszaki gondunk volt, de mindet sikerült megoldani! Ebben sok külső segítséget kaptunk, amit nagyon köszönünk. És hálásak vagyunk kicsi, de annál lelkesebb támogatói körünknek, akik újra mögénk álltak, reméljük megháláltuk a bizalmat!” – nyilatkozta Tim a verseny után.

Tim Gábor számára tehát sikeresen zárult első ralis éve, de pihenésre nincs sok idő. A közeli hetekben, hónapokban derül ki, hogy merre tudja folytatni karrierjét. Egy biztos, a rallye marad, de talán új szakág felé is kacsingat a pilóta.

„A pályaversenyzéstől nagyon távolodunk. Én személy szerint nagyon sajnálom, mert komolyabb sikereket a márkakupákban értem el. Szerencsére van egy saját, magam és édesapámmal által épített autóm, ezzel bármikor indulhatunk, sőt célunk hogy 2018-ban Rallye2-ben álljunk rajthoz. A Rallycross is nagyon tetszik, azt is kipróbálnám. De ezek most csak ábrándok, próbálunk új támogatókat találni, mert saját anyagi hátterünk nagyon kevés ahhoz, hogy magasabbra tegyük a lécet.” – fejtegette a jövőt Tim Gábor.