Taking too long? Close loading screen.

Rallye2-ben Tim Gábor nyerte a Miskolc Rallye-t!

Tim Gábornak egy versenyre volt szüksége, hogy felvegye a ritmust a Rallye2-ben, Timár Tamás navigátorával a Miskolc Rallye-n az utolsó gyorsaságin fordított, és megnyerte a versenyt!

A vanyarci pilóta több hazai és nemzetközi márkakupát megnyerve, a gyorsasági versenyzésből érkezett a rali világába. 2017-ben teljes szezont futott a MARB sorozatban, ahol az északi régió bajnoka lett.

Tim Gábor idén új lehetőséget kapott, egy komoly csapattal, a JG2-Racing-gel a háta mögött, gyári fejlesztésű Opel Adam R2-vel állhat rajthoz a Rallye2 versenyein.

Már a bajnokság első versenyén látható volt, hogy Tim hamar összeszokott a német márkával, a kategória második helyén fejezte be az Eger Rallye-t az Opellel, sőt az összetettben is dobogóra állhatott.

A csapat egy felkészülési tesztet beiktatott a második verseny, a Miskolc Rallye előtt, ahol tovább finomították a beállításokat. Erre szükség is volt, hisz a szombati versenynapon kilenc gyorsasági szakaszon kellett bizonyítani az 54 fős mezőnyben.

Tim Gábornak ismét Timár Tamás diktálta az itinert, és ugyan az első két gyorsasági szakaszon álmosan kezdtek, és sok hátrány szedtek össze, a maradék szakaszok majd mindegyikét megnyerték.

A páros az utolsó, powerstage szakaszon fordította meg az állást, és a második helyről az elsőre lépett elő. Ezzel maximális pontszámmal zárták a Miskolc Rallye-t és az eredménynek köszönhetően a bajnokságban is átvették a vezetést, a kategóriában és az összetettben is.

„Szinte tökéletes verseny volt. Ugyan az elején még döcögős volt a tempó, tudtunk ritmust váltani és folyamatosan gyorsultunk. Szerencsére még időben tettük mert ennek köszönhetően lefaragtuk a hátrányunkat és Mi állhattunk győztesként a dobogóra. Nagyon boldog vagyok, mert miután elfogyott a lehetőség a pályaversenyzésben, nem hittem volna, hogy ismét ilyen komoly autóval és nívós bajnokságban fogok futamot nyerni. Nem tudom elégé megköszönni a lehetőséget a csapatnak, hogy hittek bennem és rám bízták a kis piros Opel-t. Remélem sikerült meghálálni a bizalmat!” – összegezte Tim a verseny után.

Tim Gábornak és a csapatnak most három hét áll a rendelkezésére, hogy felkészüljön a soron következő futamra, mely az Iseum Rallye lesz, ezúttal már murván.