De ez tavaly volt. Idén már az új típust vetjük be. A szoftvert is cseréljük és ezzel a moddal szeretnénk méltóképpen elköszönni egy olyan szimulátoros programtól, amivel nagyon sok bajnokságot tudtunk rendezni és nagyon sok jó emlék kötődik hozzá.
A Seat Leon Eurocup főleg a tavalyi naptárra épül. A 2014-es szezon mind a hat helyszíne megtalálható. Emellé további kettő helyszínt raktunk még be. Az elmúlt hetekben összeállított naptárba belekerült az osztrák A1, valamint Valencia is. Kellemes meglepetés hogy az előbbi pálya a jövő évben ténylegesen fogja fogadni a Seat mezőnyét. Azért tudunk valamit…
A bajnokság így 8 fordulóból és 16 futamból fog állni. A korábbi Eurocup sorozathoz hasonlóan, itt is csak egy kormánnyal kell rendelkezned ahhoz, hogy részt tudj venni a bajnokságban. Semmi ellenszolgáltatás vagy egyéb követelmény nem kell. Ja de mégis: FAIR PLAY!
Az ellenfeleid között a tavalyi bajnok Báldi is ott lesz, valamint a 2013-as Suzuki bajnok, Nagy Dani is!
Az év végén az egyéni és csapat dobogósok gyönyörű kupákkal, érmekkel és oklevelekkel térhetnek majd haza!
A Formula.hu és a RaceCenter felajánlása a következő hetekben derül majd ki! A Facebook oldalunkon erről mindenkit időben tájékoztatunk!
Ha jól hangzik az előbb olvasott pár szó, akkor nincs más dolgod, mint itt jelentkezni!
Van egy pont minden szimulátoros életében, amikor rájön: a fejlődés nem a köridőkben, hanem a…
Már komolyan mondom, hogy nekem kellemetlen amit a Straight4 művel a Project Motor Racinggel. A…
Egyre több figyelmet kap a készülő Formula Circus, amely most bemutatta első alpha állapotú előzetesét.…
A Forza Horizon 6 kapcsán végre részletesebb információk érkeztek a játéktérképről, és úgy tűnik, a…
Ha kedvelitek a régebbi Formula 1-es autókat, akkor most érkezett Assetto Corsa kiegészítés is egészen…
Egy újabb régi autót hoztam el az Assetto Corsa játékosoknak, akik a Fiat 1100 egy…