Categories: Sport

Elindult a Dubai 24 órás futam, szurkolj Tim Gabinak!

Magyar idő szerint 11 órakor startol a 10. Dubai 24 órás viadal, mely az évek során az egyik legnagyobb Endurance megmérettetés lett a világon, és idén először az egész verseny élőben követhető. A mezőny 95 főt számlál, majd az összes gyári GT3 csapat képviselteti magát. Tim Gábor, egyedüli magyarként vesz részt a versenyen, az APO Sport angol csapat tagjaival. Kategóriájuk a legkisebb autókat jelenti, azaz a kétliteres és 1.6 turbós technikákkal veszik fel a versenyt. Gábor és csapata egy kupás Renault Clio-val indul, a régebbi modellel, mely szívó 2 literes, 207 lóerős autó.

Az A2 kategóriában 19-en vannak, melyből a 11. rajthelyet szerezték meg. Mivel még az időmérésen is az autó beállításaival voltak elfoglalva, új gumit alig használtak, nem lehet következtetéseket levonni, de a csapat vezetője egyértelműen a kategória győzelmet tűzte ki célul.

Ezt Gábor sem látja másként:
„Eddig minden remekül halad, igaz volt egy motorcserénk, amivel remélem erre a hétvégére a műszaki problémákkal le is számoltunk. Nem volt az időmérésen tiszta köröm, de szerintem ekkora mezőnynél ez csak pokoli szerencsével lehetséges, nem is számít. Annak örülök hogy a leggyorsabb voltam a csapatban, de az is igaz, hogy ez másodlagos egy ilyen futamon. Fontos lesz, hogy jól kezeljük a forgalmat, gyorsak legyünk a boxban, és minél előbb előre jöjjünk, és a dobogóért harcoljunk. Természetesen most is a győzelem a cél, ezért fogunk küzdeni a srácokkal.”

Gábor a 11-kor induló verseny harmadik beülője lesz, azaz 15:00 körül ül be a kocsiba és két órás etapot fog menni. A verseny során legalább háromszor két órát vezet majd a magyar srác.

Az egész verseny élőben lehet követni a http://www.24hseries.com/24h-dubai oldalon (vagy a HSW főoldalán található player segítségével), de érdemes figyelni Gábor facebook oldalát, ahol folyamatosan beszámolnak az eseményekről.

Toya

Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu

Share
Published by
Toya

Recent Posts

HSW YouTube Channel 37 – Hírek 2026.03.16

A szimulátoros világban nem áll meg az élet. Ennek örömére hoztam nektek a legújabb híreket…

1 nap ago

AC Rastrojero Dakar

Ezúttal egy igazi terepautót tudok megosztani veletek. A Rastrojero Dakar kocsi formája egészen különleges és…

4 nap ago

AC Fiat 850 Coupe

Ismét egy igazi régi klasszikust hoztam nektek az Assetto Corsához. A 70-es években még itthon…

4 nap ago

HSW YouTube Channel 36 – Egy interjú margójára

Az Overtake gárdája sikeresen elkapta egy interjúra Kevin Bolandet, aki a Straight4 fejlesztésért felelős igazgatója.…

6 nap ago

iRacing 2026 Season 2 Update

Tegnap végéhez ért az iRacing 2026-os első szezonja, ami után a csapat minden esetben egy…

6 nap ago

A MOZA Racing bemutatja az AI Coach-ot és mozgásszimulációs innovációit a GDC 2026-on

San Francisco, CA – 2026. március 9. – A MOZA Racing újraértelmezi az immerzív szimulációt…

1 hét ago