Categories: Sport

Versenypályán debütált az új kamion!

Pénteken megfutotta első versenypályás köreit az OXXO Energy Truck Race Team kamionja! A csapat Csehországban, a Most-i pályán tesztelte először az új versenykamiont, és ott készültek el az első fényképek is a gyári MAN-ről.
A kamion jól szerepelt első tesztjén , tökéletesen működött, így nem csoda, hogy a csapat pilótája, Kiss Norbi fülig érő szájjal szállt ki belőle:

„Örülök nagyon, hogy végre ki tudtuk próbálni az új versenykamiont, jól működött az autó, jobban, mint vártuk! – kezdi az interjút a Kamion Európa-bajnkság 2011-es Év Újonca – Természetesen vannak kisebb dolgok, amin javítani kell, de ezeket Jaramáig meg tudjuk csinálni, van egy nagyon jó alapunk, a motor erős, a váltó rendben van, a Knorr-Bremse fékek kiválóan működnek.”

„Nagyon várom a versenyt, hogy élesben is kipróbáljuk a kamiont – folytatja Kiss Norbi -, hogy elkezdjük kidolgozni az éles beállításokat, és összemérjük tudásunkat a többiekkel. Történjék majd bármi, nagyon köszönöm a csapatnak, a fiúknak a munkájukat, rengeteget dolgoznak, minimális alvás mellett építik a versenykamiont. Összes szponzorunknak is szeretném megköszönni, hogy a nehéz indulás ellenére is kitartanak mellettünk, ígérem, meg fogjuk hálálni a bizalmukat!”

A csapat hétvégén felkészíti a kamiont a spanyolországi versenyre, majd kedden útnak indul Jaramába, ahol jövő hétvégén, június 9-10-én rendezik meg a Kamion Európa-bajnokság következő futamát, a rajtrácson az OXXO Energy Truck Race Team kamionjával, a pilótafülkében Kiss Norbival!

Forrás: Oxxo Racing Team

Toya

Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu

Share
Published by
Toya

Recent Posts

MOZA Gamescom Mercedes kormány

Néhány hírrel ezelőtt beszámoltam róla, hogy a MOZA milyen újdonsággal készül az idei Gamescom kiállításra.…

2 hét ago

AC 1970 Opel Commodore V8 Special

Ó azok a csodálatos 70-es évek. Hatalmas autók, még nagyobb motorok, minden autó egy egyéniség…

2 hét ago

AC Citroen 2CV Dakar

Ha kedvelitek a régi autókat, akkor most bemutatásra kerülő Assetto Corsa járgány egészen biztosan elnyeri…

2 hét ago

AC 1998 Panoz Esperante GTR-1

Amikor megláttam az Assetto Corsához készült Panoz Esperante GTR-1-est, akkor rájöttem baromi öreg vagyok :)…

2 hét ago

AC CC4.3 UMM Alter

Ezúttal egy igazi terepjárót hoztam az Assetto Corsa játékosoknak. Én meg kell vallanom, hogy életemben…

2 hét ago

AC Cingan KASA Ford Transit

Ezúttal egy igazán érdekesen átalakított Ford Transitot próbálhattok ki az Assetto Corsában. A most érkezett…

2 hét ago