X
    Categories: Sport

Michelisz 4.hely az időmérőn!

Az időmérő első fázisában Michelisz szépen letette a névjegyét, azonnal bepuszilta magát a pole-ba. Párszor azért odanéztünk, tuti-e, amit látunk? Nem azért mert, nem bízunk benne, hanem mert olyan valószínűtlennek tűnt a Chevy henger, meg három világbajnok előtt parádézni. Jött a második lövés, aki javítani akart már porolt is a pályára, mi pedig nem gyötörtük fölöslegesen Kocsi-szant, az első helyről lehetetlen a 13-ra visszaesni. Hárman ugrottak be elé, itt még Tarquini is gyorsabb volt, de a továbbjutás így is simán megvolt.

A Q2-ben elsőként gurult ki a pályára és rögtön egy harmadik idő született, amikor Pepe Oriola, az újonc chevys vörösre festette a sportbírók lobogóit. Szerencsésen megúszta a balesetét, de az időmérőt le kellett állítani. Amikor újraindult a produkció, Norbi még várakozott és amikor a negyedik helyre csúszott vissza, azonnal jött volna a válasz. Az első szektorban javított magához képest és a másodikban pedig hibázott, így a nagy bravúr elmaradt.

Nincs ezzel a helyezéssel semmi baj. Az, hogy sorozatban negyedik alakalommal múlja felül a csilli-villi gyári különítményt, hogy elver egy két Chevyt is, az csak jó üzenetet hordozhat a világ felé. Szerintem ezt mindannyian érezzük.

Remek a helyezés a pontszerzés szempontjából, mind a két futam jó esélyeket hordoz ezzel a helyezéssel. Várom a holnapot, drukkoljatok, remek formában van a csapat!

Forrás: Zengő Motorsport

Toya: Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu
Related Post