X
    Categories: Online

Honda Civic Challenge 2.forduló

Ezúttal a helyszín az angliai Croft volt, ahol a két verseny 18 körös volt. Sajnos ezúttal is pechesek voltunk. Még mielőtt a versenyek elkezdődtek volna, Báldi Gergő és Molnár Dániel technikai gondokkal küszködtek és nem tudták megoldani a futamokra a problémáikat, ezért csak 2 pilótával állt rajthoz a VSR csapata, Toldi Balázzsal és Leitner Norbival.

Második forduló:

Az időmérőn Leitner Norbi az 5. helyet szerezte meg, az itt még szereplő Molnár Dániel a 7. helyet, míg Toldi Balázs a 20. helyet.

Az első verseny elég eseménydús volt számunkra. Norbi már az első kanyarban balesetet szenvedett, miután az első kanyarban négyen
egymás mellett akartak befordulni. Így visszaesett a mezőny végére és onnan kellett felküzdenie magát. Végül a 15. helyig sikerült
feljönnie az eseménydús futamon. Balázs a 20. helyről egészen a 12. helyig jött fel, kihasználva a többi versenyző hibáját. Verseny végére azonban nagyon elhasználta a gumikat és visszaesett a 18. helyig.

A második versenyen 15. helyről és 18. helyről várta a rajtot Norbi és Balázs. Az első versenyből okulva próbáltuk óvni a gumikat a verseny végére. Norbi nem igazán került csatába a verseny elején, viszont Balázs sajnos balesetbe került és visszaesett a mezőny végére. A verseny utolsó 10 körében próbáltunk a többieken hozni, ami részben sikerült is. Norbi egészen a 7. helyig tudott feljönni
ám az utolsó körben kétszer is balesetbe került így csak a 11. helyen sikerült végeznie.  Balázs nagyszerűen jött fel a balesete után, egészen a 15. helyig.

Két forduló után az egyéni bajnokság állása (hivatkozás: http://robhermans.org/srp/hcc/standings/drivers_standings_02.jpg)

Két forduló után a csapatverseny (hivatkozás: http://robhermans.org/srp/hcc/standings/teams_standings_02.jpg)

Legközelebb Hollandiába az Északi-tenger mellett található zandvoorti versenypályára látogat el a Simracingpro.com bajnoksága

Toya: Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu