X

Két ország, három bajnokság, hat dobogó

Az Apex Racing Team történetének egyik legnehezebb hétvégéjén van túl, hisz egyszerre két helyszínen kellett magas szinten helyt állnia a csapatnak. Azonban így sem volt hiány a sikerekben. Három bajnokságban, három futamgyőzelmet szereztek az apexes pilóták.

Az FIA Swift Cup Europe bajnokság második hétvégéjét az ausztriai Red Bull Ring-en rendezték, ahova Forrai Gábor a bajnokság második helyét elfoglalva érkezett. Nem is lehetett a pilóta és a csapat célja más, legalább ezt a pozíciót megőrizni.

A Red Bull Ring-en három versenyt rendeztek, csakúgy mint az idény nyitó Slovakiaring-i hétvégén, melyen a sorozat történetének legnagyobb mezőnye indult, közel negyven pilóta. A második hétvégén már nem volt ennyire népes a rajtrács, de így is közel harminc Suzuki sorakozott fel a versenyekre.

Forrai végig az élmezőnnyel harcolt, esélye volt akár a futamgyőzelmekre is. Az első és második versenyen végig az élen harcolt, de be kellett érnie két harmadik hellyel. A vasárnapi esős futamon hátrébb csúszott, és ugyan csak a 8. helyen intették le, de riválisai mind mögötte végeztek, így a bajnokságban előre lépett, a 15 pontos hátrányát 6 pontra csökkentette Csik Jánossal szemben, azaz továbbra is a bajnokság második helyén áll.

Az Apex Racing Team másik fele számára szintén nehéz feladat várt, hisz a Hungaroring-en már két bajnokságban képviselte magát a csapat. Lévai Zoltán miután 2015-ben a harmadik lett a TWC Clio Cup-ban, idén a bajnoki címet vette célba. Erre minden esélye meg is van, hisz a sebessége alapján az egyik leggyorsabb a mezőnyben. Azonban ezen a hétvégén az autójával komoly elektronikai problémák adódtak, ezért csak nehezen tudta felvenni a szlovén Boštjan Avbelj tempóját.

Az első versenyen emiatt be kellett érni a második hellyel, ami nézve az autója teljesítményének ingadozását, nagyon fontos eredmény volt. A szombati második versenyre találta meg a csapat a hiba okát, és végül sikerült azt elhárítani. Lévai elől így minden akadály elhárult, és szép futamon sikerült megnyernie a második versenyt, legyőzve az első verseny győztesét. Két futam után holtversenyben Boštjan Avbelj-el, vezeti a bajnokságot.

A harmadik bajnokság, melyben az Apex érdekelt volt, az idén indult Octavia Cup, ahol Tim Gábor képviselte a csapatot. Az autókat csak igen későn vehették át a csapatok, így komolyabb ismerkedésre nem volt lehetőség. A tesztek már a keddi napon megkezdődtek a nemzetközi mezőnyben, és Tim Gábor már az első, ismerkedő köröktől nagyon erős tempót diktált.

A csütörtöki időmérésen 65 ezreddel legyőzte a csehek kiválóságát, Tomas Pekart, így pénteki első versenyen az élről rajtolt. A pénteki első versenyt jól elkapott rajttal sikerült megnyernie, igaz, végig szoros küzdelmet vívott Pekarral.

A szombati második versenyen a nyolcadik helyről hamar az élre küzdötte magát, és lemásolta az előző napi eredményt, ismét nyert Pekar előtt. Tim így két futam után vezeti a bajnokságot.

Az Apex Racing Team számára nincs sok idő a pihenésre, hisz a TWC Clio Cup és az Octavia Cup ismét egy hétvégén fog versenyezni, május 14-15-én a Red Bull Ring-en. Az FIA Swift Cup Europe következő versenye júniusban következik a Pannonia-Ring-en.

Toya: Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu
Related Post