Categories: Sport

Egyszer lent, egyszer fent

Két hét alatt két versenyhétvége, két különböző autóval. Augusztus második hétvégéjén, Tim Gábor újra a Peugeot 407 volánja mögött, az FIA Közép-Európai Kupáján indult, és ugyan az időmérésen megszerezte a második rajtsort gyengélkedő szervóval, az első versenyen motorhiba miatt kiállt.

Aki figyelemmel kíséri Gábor idei szereplését, feltűnhetett, hogy ez nem az első ilyen befejezés az idén, ez már a negyedik motor, melyet a dán gyártó nem tudott megfelelően felkészíteni.

Az idén a cél az FIA ETCC megnyerése volt, ami persze már rég meghiúsult, de jövőre ismét nekivág a pilóta. A menedzsment és a támogatók egy saját csapat kialakításán dolgozik, melynek a fő szerviz gárdája átvette az autó szervizelését, és azon dolgozik, hogy az autó jövőre már műszaki hibáktól mentesen tudjon futni.

„Tim Gábor autóján új támogatók jelentek meg, akiknek köszönhető, hogy ennek a fiatal srácnak nem egy rossz fejlesztésű motor állította meg a karrierjét. Egy új, saját csapat alakul most, mely többek között Gábor autóját is szervizeli már most. Jelentősen előre léptünk, komoly szakemberek érkeztek a gárdához.” – nyilatkozta Bende Imre, Gábor menedzsere.

A Peugeot-os kiesés után jött a hír, Gábornak lehetősége van a Suzuki Bio Kupában részt venni, a Slovakiaring-i versenyt követő héten, nem is akárhol, a Red Bull Ringen. Gábor ebben a sorozatban két évet versenyzett, bajnok is lett, így nem kellett az autót megismernie.

A feladat a csapatnak sem volt új, hisz jól ismerik a Suzuki Swift minden centiméterét, két és fél nap alatt, a megkapott autót rendbe hozták.

Tim Gábor igen meggyőzően tért vissza a sorozatba, az időmérést több, mint fél másodperces előnnyel nyerte, majd az első versenyt, szakadó esőben szintén megnyerte. A leintéskor az előnye több mint 15 mp volt, ami nem jellemző erre a szoros sorozatra.

A második futam előtti percekben újra leszakadt az égi áldás, és a csapatnak pár perce volt, hogy a már száraz beállításokat amennyire csak lehet, esősre állítsa, és a sietségbe hiba csúszott. Gábor hátsó ajtaja kinyílt a verseny első körében, így boxba kellett hajtania. A kiállás után jelentős hátrányban, 15. helyen folytatta a versenyt.

Innen, felszabadult versenyt mutatott be, és a hátralévő 8-9 körben sorra futotta a legjobb köröket, volt hogy az első helyen álló versenyzőnek is 4mp-et adott! Így feljött a 4. helyre, és a kiálláskor összeszedett majd egy perces hátrányát 21 mp-re csökkentette a futamot nyerő pilótához képest.

Toya

Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu

Share
Published by
Toya

Recent Posts

RBRNeo, valami új, valami extra

Jönnek sorban a különböző rally szimulátorok, de a Richard Burns Rally örök úgy tűnik. Erről…

5 nap ago

Gear.Club Unlimited 3 PC-s hardverigény

Elvileg a tegnapi naptól a PC-s játékosok is megvásárolhatják a Gear.Club Unlimited 3-at, ami konzolokon…

6 nap ago

CarX Rally

Úgy tűnik az Assetto Corsa Rally sikerére más fejlesztők is felfigyeltek, így hamarosan PC-n egészen…

6 nap ago

A MOZA Racing végre megérkezik PlayStation 5-re – három új Direct Drive megoldással

A MOZA Racing a Tokyo Game Show 2026-on mutatja be első, hivatalosan PlayStation 5-re licencelt…

4 hét ago

Megérkezett az Assetto Corsa Rally 0.6-os frissítése

A Kunos Simulazioni és a Supernova Games kiadta az Assetto Corsa Rally Early Access változatának…

4 hét ago

A Mercedes, a Porsche, a Ford és a MotoGP is beköltözik a MOZA Racing világába

A MOZA Racing az idei Gamescomon nem aprózta el az újdonságokat. A gyártó több hivatalosan…

4 hét ago