Categories: MédiaSport

Elkészült a kocsi, indulhat a bajnokság

Szinte az utolsó utáni pillanatokban, de végre elkészült Michelisz Norber Hondája, amellyel az idei évben áll majd rajthoz a WTCC bajnokságban. A csapat csak néhány installációs kört tudott teljesíteni az új kocsival, amelyet követően egy szervó hibát kellett javítani a JAS Motorsport gárdájának.
Ezt követően már probléma nélkül tudott tesztelni Norbi, sőt néhány apróbb dolgot változtattak is már az autón. Természetesen 100-150 km teszteléssel a háta mögött a gárda nem vár az első futamokon nagy eredményeket, de mi azért bízunk a Zengő Motorsport és Norbi tudásában.

Hétvégén Monzában mutatkozik be élesben a kocsi, amelynek első tesztjéről videót is láthattok most. A végleges festést is Monzában kapja meg az autó, amely állítólag rendkívül ütős lett.

Ha tehetitek kövessétek figyelemmel a televízióban a monzai versenyhétvégét, amelynek programja a következőképpen fest majd.

Időmérő – 2013 Monza
Eurosport 2.
Szombat 15:00 – 15:45

Warm up – 2013 Monza
Eurosport 2
2013, március 24. 09:30 – 10:00

1. futam – 2013 Monza
Eurosport 2
2013, március 24. 14:45 – 15:45

2. futam – 2013 Monza
Eurosport 1
2013, március 24. 17:00 – 18:00

Toya

Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu

Recent Posts

HSW YouTube Channel 37 – Hírek 2026.03.16

A szimulátoros világban nem áll meg az élet. Ennek örömére hoztam nektek a legújabb híreket…

3 nap ago

AC Rastrojero Dakar

Ezúttal egy igazi terepautót tudok megosztani veletek. A Rastrojero Dakar kocsi formája egészen különleges és…

6 nap ago

AC Fiat 850 Coupe

Ismét egy igazi régi klasszikust hoztam nektek az Assetto Corsához. A 70-es években még itthon…

6 nap ago

HSW YouTube Channel 36 – Egy interjú margójára

Az Overtake gárdája sikeresen elkapta egy interjúra Kevin Bolandet, aki a Straight4 fejlesztésért felelős igazgatója.…

1 hét ago

iRacing 2026 Season 2 Update

Tegnap végéhez ért az iRacing 2026-os első szezonja, ami után a csapat minden esetben egy…

1 hét ago

A MOZA Racing bemutatja az AI Coach-ot és mozgásszimulációs innovációit a GDC 2026-on

San Francisco, CA – 2026. március 9. – A MOZA Racing újraértelmezi az immerzív szimulációt…

1 hét ago