Tudomásunk szerint több mint 50 nézője is volt a versenynek az online élő közvetítésnek köszönhetően. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Simsport TV-nek a kiváló közvetítésért. Nagy élmény lehetett bizonyára mikor harminc V8-as motor egyszerre bőgött fel várva a zöld jelzést.
A verseny elején az élen álló két pilóta kakaskodása volt az első főbb esemény Sinka Dani és Danis Richard személyében. Kettejük első kanyarbéli csatájából az utóbbi került ki vesztesként, mivel kénytelen volt elhagyni az aszfalt csíkot. Aztán a mezőny hátsó felében is volt kis adok kapok.
Rengeteg jó csatát élhettek meg a versenyzők és láthattak a TV nézők. Azt hiszem bőven akadt esemény a versenyen amiből válogathatott az operatőr. A versenyt Sinka Dániel nyerte, mögötte Strbik Robi és Pénzes Balázs állhattak fel a képzeletbeli dobogó második illetve harmadik fokára. Gratulálok nektek komoly verseny volt.
De az egész mezőnynek is jár a gratuláció nagyon szépen vívtak egymással a versenyzők.
Ha kedvelitek a régi autókat, akkor egészen biztosan elnyeri majd a tetszéseteket a Dragon_Alfa_GT által…
A Polyphony Digital kiadta az áprilisi frissítést a Gran Turismo 7-hez. A csomag az eddig…
Megérkezett a Motorsport Games és a Studio 397 által fejlesztett Le Mans Ultimate legújabb változata.…
Néhány napja sok újdonsággal befutott az Assetto Corsa Rally 0.4-es változata. A rally játékokat kedvelők…
Szinte a létező összes platformra megjelent a Milestone által fejlesztett MotoGP26, a motorverseny játékosok kedvenc…
Van egy pont minden szimulátoros életében, amikor rájön: a fejlődés nem a köridőkben, hanem a…