Már akkor érezhető volt, hogy kis szerencsével, és műszaki hibáktól mentes versenyen a dobogóra is felférhet a páros.
Idei második versenyük a Szirák – Vanyarc MARB futam volt, mely hazai pályának számított, hisz Tim vanyarci születésű, ismeri a szakaszt, ahol a versenyt rendezték.
Az autó ugyan nem lett erősebb, mint előzőleg, de műszakilag már sokkal megbízhatóbb volt, így a páros végig a határokat feszegetve, folyamatosan javulva versenyezhetett.
Az első három gyorsasági után már látszott, hogy három páros között dől el az V. kategóriájának (2000cc) győzelme. Az élen álló Lopatovszki Ottó – Radvánszky Gábor túl kemény falatnak bizonyult, de a második helyet végül sikerült megszerezni, Pénzes Csaba – Mészáros Sándor páros előtt 2,8mp-es előnnyel.
Így messze a legjobb eredményt érte el a páros, mely azt jelenti, hogy az autóban van potenciál, és a pilóta és navigátora is fejlődik. Az MNASZ Magyar Amatőr Rally Bajnokság összetett értékelésben ez az eredmény a harmadik helyet jelentette, így kétszer is dobogóra állhattak az eredményhirdetéskor.
A verseny után az autón komolyabb fejlesztéseket kell végezni, hisz az látható, hogy az első helyért még nem tudnak küzdeni. Az autó motorja, mely most 150LE, egy erősebb, majd 190LE-s verzióra cserélődik, és a keményített utcai futómű is komolyabb technikára lesz cserélve, persze amint ezt az anyagiak megengedik.
Természetesen Tim Gábor továbbra is gyorsasági versenyző marad, hisz az az Ő igazi terepe, de a jövőben újra fel fog bukkanni rally-s versenyeken, hisz ez a kettős kihívás komolyan fejleszti a képességeit.
Végezetül két videó a versenyről:
Tim Gábor – Timár Tamás Onboard V. gyorsasági
Szirák – Vanyarc Rally Crash + Pure Sound
Információk: www.timgabor.hu / www.apexracing.hu
Néhány hírrel ezelőtt beszámoltam róla, hogy a MOZA milyen újdonsággal készül az idei Gamescom kiállításra.…
Ó azok a csodálatos 70-es évek. Hatalmas autók, még nagyobb motorok, minden autó egy egyéniség…
Ha kedvelitek a régi autókat, akkor most bemutatásra kerülő Assetto Corsa járgány egészen biztosan elnyeri…
Amikor megláttam az Assetto Corsához készült Panoz Esperante GTR-1-est, akkor rájöttem baromi öreg vagyok :)…
Ezúttal egy igazi terepjárót hoztam az Assetto Corsa játékosoknak. Én meg kell vallanom, hogy életemben…
Ezúttal egy igazán érdekesen átalakított Ford Transitot próbálhattok ki az Assetto Corsában. A most érkezett…