Categories: Sport

Újra vezetjük a bajnokságot!

Az RCM Cup negyedik versenyhétvégéjére került sor a Sárvárhoz közeli Pannoniaring-en, ahova Tim Gábor 7 pontos hátránnyal érkezett a bajnokság második helyén. A szerencsétlenül sikerült Slovakiaring-es versenyek után a kitűzött cél az volt, hogy visszavegye az összetett első helyet.

A pénteki tesztnap azonban nem indult szerencsésen, a piros 33-as már az első edzésen megállt motor problémák miatt. Mivel közeledett a gépátvétel ideje, és az autó csak estére készülhetett el, gyors döntést kellett hozni. Az RCM Cup szervezői felajánlották a tartalék autó használatát, amit ugyan nem ismert a pilóta, de ez tűnt a legjobb letehetőségnek, hisz így edzeni is tudott még a pénteki napon.

Azonban újra elpártolt a szerencse Gábortól, a fehér autóval gömbcsukló törés miatt kiállni kényszerült, így végül szinte edzés nélkül végezte a pénteki napot. Az Apex Racing szerelői estébe nyúlóan dolgoztak az autón, és a szombati időmérő edzésre közel verseny kész állapotra sikerült hozniuk az autót. Egyedül a hátsó fékek behangolása nem sikerült, ezzel végig küzdött Gábor az egész hétvégén.

Az időmérő edzés nem is sikerült, igaz, csak 2 tizedre volt az első helyezettől, de ez így is csak a 4. helyet érte, hisz borzalmasan szoros ez a bajnokság. Az első kilenc pilóta 1 másodpercen belül kvalifikált egy majd két és fél perces pályán!

Az első verseny, szombaton már hozta azt amit szeretünk látni. Parázs csatákban, körről körre küzdötte előre magát Gábor, és ha hosszas felvezetéssel is, de egy nagyszerű előzéssel átvette a második helyet Nagy Dánieltől, aki jelenleg vezette a bajnokságot. Hatvani Bálint ekkora már jelentős előnyt épített ki, esély sem volt utolérni. Összességében nagyon fontos második hely volt ez.

Vasárnapi második versenyt megelőző warmup-on Gábor bizonyult a leggyorsabbnak, ami jó előjel volt. A futamot a 6. helyről várta a fordított rajtrács miatt, és már az első kanyarban feljött az ötödik helyre, majd a kör végén már a negyedik volt.

Az év legkeményebb, de egyben igen fair csatát láthatott mindenki a következő körökben, folyamatosa 4-5 autó haladt egymás mellett. Tim Gábor a harmadik helyen állt a verseny felénél, és egy bátor manőverrel megpróbált két helyet javítani a célegyenes végén, ám be kellett látni, hogy az előzésből baleset lehet, elvette a gázt. Ezt kihasználta Hatvani, és szépen bebujt, és azonnal az élre állt.

Gábornak nem sikerült vele mennie, és csak nehézségek árán tudta átvenni a második helyet. Végül jelentősen leszakította az üldöző bojt, és biztos második helyet szerzett újra.

Összetettben így átvette a vezetést, 1 ponttal vezet Nagy Dániel, és 17-el Hatvani Bálint előtt. Ő hármuk csatájáról szól az idei idény, közülük fog kikerülni az idei bajnok.

Toya

Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu

Share
Published by
Toya

Recent Posts

MOZA Gamescom Mercedes kormány

Néhány hírrel ezelőtt beszámoltam róla, hogy a MOZA milyen újdonsággal készül az idei Gamescom kiállításra.…

2 hét ago

AC 1970 Opel Commodore V8 Special

Ó azok a csodálatos 70-es évek. Hatalmas autók, még nagyobb motorok, minden autó egy egyéniség…

2 hét ago

AC Citroen 2CV Dakar

Ha kedvelitek a régi autókat, akkor most bemutatásra kerülő Assetto Corsa járgány egészen biztosan elnyeri…

2 hét ago

AC 1998 Panoz Esperante GTR-1

Amikor megláttam az Assetto Corsához készült Panoz Esperante GTR-1-est, akkor rájöttem baromi öreg vagyok :)…

2 hét ago

AC CC4.3 UMM Alter

Ezúttal egy igazi terepjárót hoztam az Assetto Corsa játékosoknak. Én meg kell vallanom, hogy életemben…

2 hét ago

AC Cingan KASA Ford Transit

Ezúttal egy igazán érdekesen átalakított Ford Transitot próbálhattok ki az Assetto Corsában. A most érkezett…

2 hét ago