Categories: Sport

Győzelem a Slovakiaring-en is!

Ahogy közeledik az RCM Cup bajnokság vége, egyre nyomasztóbb volt, hogy Tim Gábor utoljára májusban tudott győzni, igaz akkor nagyszámú közönség előtt, a WTCC Hungaroring-i állomásán. Utána egy peches hétvége következett, újra a WTCC betétprogramja volt az RCM Cup, és a Slovakiaring-en, mindkét versenyen az élről csúszott ki az Apex Racing versenyzője. A Pannoniaring-i hétvégén már jobban sikerültek a futamok, és két második hellyel Tim Gábor átvette a bajnokságban a vezetést, igaz előnye csak egyetlen pont volt.

Az elmúlt hétvégén a sorozat visszalátogatott a Slovakiaring-re, ahol az RCM Cup mezőnye a hihetetlen népszerűségnek örvendő Blancpain Series betétprogramja volt. Lehetőség volt, olyan pilótákkal találkozni, mint az autósport egyik ikonja, Alex Zanardi, vagy az ex F1-es pilóta Tomas Enge, de René Rast is hatalmas példakép lehet minden fiatal pilóta számára.

A pénteki időmérő edzésen nem sikerült jó szélárnyékot találni Tim Gábornak, nem is sikerült jól egyik köre sem, meg kellett elégednie az 5. helyezéssel. Mivel új, Hollandiában nevelkedett pilóták is érkeztek a sorozatba, köztük a holland Clio Cup és Suzuki Cup bajnoka, még erősebbé vált az élmezőny.

A szombati első versenyen Gábor rosszul rajtolt, mert nem látta a rajtlámpát, 7. helyre csúszott vissza. Körről körre lépkedett előre, és a verseny felétől már vezette a futamot. Egészen az utolsó előtti körig, mikor azt hitte leintik. Ám még egy kör várt rá, amire bajnoki riválisa le is csapott, Hatvani Bálint megelőzte. Tim még megpróbálta visszavenni a vezetést, de sárga zászló miatt nem előzhetett, így a második helyen ért célba, Hatvani Bálint mögött.

Az első futam végeredménye
1. Hatvani
2. Tim +0.132 sec
3. Langeveld +1.240 sec

A második versenyen, a fordított rajtrács miatt, a 7. pozícióból indult, valamivel jobban mint szombaton, de előzni nem tudott, újra sárga zászló miatt. A második körtől kezdhette a támadást, és igen hamar, már a verseny felénél átvette a vezetést.

Most taktikusabban védekezett, nem engedett előzési lehetőségeket, és a célig meg tudta tartani a vezető pozíciót, megnyerte a második Slovakiaring-i versenyt. Mögötte a mindösszesen 15 éves Tassi Attila érkezett, harmadik Hatvani Bálint lett.

A második futam végeredménye
1. Tim
2. Tassi +0.241 sec
3. Hatvani +0.997 sec

Tim Gábor: „Nyomasztott már, hogy vagy kiestem első helyről, vagy mindig pont lemaradtam arról, és második lettem. Májusban nyertem utoljára, régen volt. Bizonyítási kényszer is rám nehezedett, be akartam mutatni a csapatomnak, és támogatóimnak, hogy nemcsak szóban szeretném megköszönni, hogy mögöttem állnak, hanem eredményekkel is. Ez végre, újra sikerült! Egész hétvégén gyorsak voltunk, éreztem magamban, hogy tudok győzni. Ugyan az időmérés nem sikerült, és az első versenyen eltaktikáztam a szélárnyékozást. A vasárnapi futamon azonban sokkal jobban helyezkedtem végig, előzéseket sikerült mindig visszavernem. Borzalmasan örülök az első helynek.”

Az utolsó hétvége előtt így Tim Gábor már 21 pontos előnnyel vezet, de még három futam vár a mezőnyre, rengeteg pont szerezhető. Októberben a Hungaroring-en fejeződik be a bajnokság, melynek győztese ott lesz a Dubai 24 órás viadalon, 2015 januárjában!

Az RCM CUP bajnokság állása

1. Tim Gábor (HUN) 205 pont
2. Hatvani Bálint (HUN) 184 pont
3. Nagy Dániel (HUN) 159 pont
4. Tassi Attila (HUN) 130 pont
5. Csuti László (HUN) 115 pont
6. Elekfy Witold (HUN) 96 pont
7. Kismarty Gábor (HUN) 90 pont
8. Csuti Viktor (HUN) 63 pont
9. Forrai Gábor (HUN) 58 pont
10. Schiller Zsolt (HUN) 47 pont
11. Pusztay Bence (HUN) 33 pont
12. Takáts Ákos (HUN) 26 pont
13. Mika Morien (NL) 21 pont
14. Nagy Norbert (HUN) 18 pont
15. Lévai Zoltán (HUN) 17 pont
16. Annamaria Abari (USA) 13 pont
17. Takács Balázs (HUN) 11 pont
18. Fáczán Zsolt (HUN) 10 pont
19. Niels Langeveld (NL) 0 pont
20. Ronald Morien (NL) 0 pont

Toya

Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu

Share
Published by
Toya

Recent Posts

MOZA Gamescom Mercedes kormány

Néhány hírrel ezelőtt beszámoltam róla, hogy a MOZA milyen újdonsággal készül az idei Gamescom kiállításra.…

2 hét ago

AC 1970 Opel Commodore V8 Special

Ó azok a csodálatos 70-es évek. Hatalmas autók, még nagyobb motorok, minden autó egy egyéniség…

2 hét ago

AC Citroen 2CV Dakar

Ha kedvelitek a régi autókat, akkor most bemutatásra kerülő Assetto Corsa járgány egészen biztosan elnyeri…

2 hét ago

AC 1998 Panoz Esperante GTR-1

Amikor megláttam az Assetto Corsához készült Panoz Esperante GTR-1-est, akkor rájöttem baromi öreg vagyok :)…

2 hét ago

AC CC4.3 UMM Alter

Ezúttal egy igazi terepjárót hoztam az Assetto Corsa játékosoknak. Én meg kell vallanom, hogy életemben…

2 hét ago

AC Cingan KASA Ford Transit

Ezúttal egy igazán érdekesen átalakított Ford Transitot próbálhattok ki az Assetto Corsában. A most érkezett…

2 hét ago