Főként gyári motorsportos R3-as autók alkották a mezőny 2000cc-es kategóriáját, 12 páros nevezett a versenyre 2 literesek között, és összesen majd kilencvenen. A pályát a Slovakiaring belső területén alakították ki, két nyomvonalon. Péntek este egy 4km-es szakasszal kezdtek a versenyzők, majd szombaton jött a hosszabbik pálya, három 11 km-es szakasz, melynek egy része murva volt.
Tim Gábor navigátora ismét Timár Tamás volt, aki szintén évek óta segíti az autó építését, jól ismerték minden porcikáját az autónak. Ez meg is látszott a versenyen, jóval bátrabban, és végig határon autóztak. Már az első, esti szakaszon sikerült a harmadik helyet megszerezni, és a cél egyértelmű volt, ezt valahogy meg kell tartani.
A három szombati szakasz egy kisebb megforgást, és egy apró ütközést eltekintve hibamentes volt, az autó megbízható és gyors volt. Ennek köszönhetően sikerült a párosnak megtartani a harmadik helyet. Tim Gábor így az év eleji Pétervására Rally abszolút győzelem után, már nemzetközi rally versenyen is dobogóra állhatott.
„Különösen jó érzés volt, hogy olyan autóval indulhattunk, amit magunk építettünk. Ezt a Nissan-t már a harmadik éve építgetem, persze nagyon pici pénzből, de annál nagyobb lelkesedéssel. Lényegében ezen az autón tanultam meg azt, mi hogy viselkedik egy autóban. Nagyon hasznos! A versenyen tudtuk, hogy a modern autókkal nem sok mindent tudunk kezdeni, de mégis meglepetésként ért, hogy azért nem voltunk esélytelenek. A harmadik hely reális lett végül, bár a futam előtt ebben nem reménykedtünk. Nem szerencsénk volt, ez volt a tempónk. Végre sikerült kiküszöbölni a szokásos pályaautós hibákat, navigátorom, Timár Tamás nagyszerű itinert írt és mondott, nagyon jó volt a ritmusunk. Persze, egyértelműen a pályaautózásé továbbra is a főszerep, de már kezdem magam rally-snak is érezni, és úgy is felépíteni egy versenyt. A csapatom meglepett azzal, hogy végig támogatott a hétvégén, köszönöm az Apex Racing-nek és támogatóinknak, ez egy ünnep volt számunkra.” – foglalta össze a hétvégét a háromszoros magyar bajnok.
Mint tudjátok az Assetto Corsa EVO fejlesztése gőzerővel zajlik. A Kunos Simulazioni gárdája pedig szépen…
A Live For Speed sokáig kómában volt, de most úgy tűnik szépen lassan visszatér az…
A PXN által gyártott GT One kormánykerék sokak számára jelenthet alternatívát a MOZA KS kormány…
A kínai Simagic cég neve nem ismeretlen az autóversenyzéssel foglalkozó játékosok előtt. A cég számtalan…
A Straight4 folyamatosan dolgozik a Project Motor Racing játékon, aminek köszönhetően egyre újabb és újabb…
Június második felében érkezik a Project Motor Racinghez a különleges autókat tartalmazó GT Icons DLC.…