Új hírek érkeztek a jelenleg Early Acces státuszban kipróbálható Assetto Corsa Rallyról. A 30 fő által fejlesztett játékért a Supernova Games Studios a felelős, amelynek vezetője Irvin Zonca mesélt a tervekről.
Elbeszélése szerint jelenleg a legnagyobb gond a viszonylag kevés kilométer, ami jelenleg a játékosok rendelkezésére áll. A terveik szerint ezért a jelenlegi vezethető 33 km-es távot az 1.0-ás változatra 130 km-re szeretnék feltornászni, ami két irányba versenyezve már 260 kilométer lenne. A terveik szerint a frissítések alkalmával egyre több szakasz lesz majd elérhető a játékosok számára.
A játékosok örülhetnek, ugyanis decembertől havi frissítések érkeznek majd a játékhoz, amelyek segítenek majd a hibák kiküszöbölésében és segítik, hogy egyre jobb játékkal játszhassanak a rally kedvelők.
Persze új tartalmakra is számíthatunk majd, így 2026 elején érkezik majd a Skoda Fabia RS Rally2 és egy havas rally szakasz is.
Néhány hírrel ezelőtt beszámoltam róla, hogy a MOZA milyen újdonsággal készül az idei Gamescom kiállításra.…
Ó azok a csodálatos 70-es évek. Hatalmas autók, még nagyobb motorok, minden autó egy egyéniség…
Ha kedvelitek a régi autókat, akkor most bemutatásra kerülő Assetto Corsa járgány egészen biztosan elnyeri…
Amikor megláttam az Assetto Corsához készült Panoz Esperante GTR-1-est, akkor rájöttem baromi öreg vagyok :)…
Ezúttal egy igazi terepjárót hoztam az Assetto Corsa játékosoknak. Én meg kell vallanom, hogy életemben…
Ezúttal egy igazán érdekesen átalakított Ford Transitot próbálhattok ki az Assetto Corsában. A most érkezett…