X

Bemutatjuk nektek a SteelSeries SRW-S1-et

A Simracewayt fejlesztő Ignite Game Technologies gárdájának köszönhetően néhány napja megérkezett hozzánk a játékban is promotált és megvásárolható SteelSeries SRW-S1-es kormány.
Mindenképpen szerettük volna kipróbálni az új eszközt, amely különleges kialakításával és formabontó megoldásaival keltette fel a figyelmünket és nagyon kíváncsiak voltunk rá mennyire is elégíti ki a szimulátoros igényeket.

A hardware igazán igényes csomagolásban érkezik, amely mellé a Simraceway játékosok nagy örömére még egy 10 dolláros kupon is található, amit a játékban rögtön be is válthatunk.
A kibontás után az első érdekesség az volt, hogy semmilyen CD vagy DVD nem tartozik az eszközhöz, egyszerűen elég bedugni az USB portba és máris működésre kész kormányunk van. Sőt, ezt az eszközt még az asztalra sem tudjátok felfogatni, mivel mozgásérzékelős elven működik és a kezünkbe fogva kell irányítani az autónkat a pályán.
Ezzel a megoldással kapcsolatban voltak kétségeim, de erről majd kicsit később.

A kormány külsőre egy Forma 1 gép világát idézi. A kerék műanyagból készült, azonban a jobb és kényelmesebb fogás érdekében gumirozást kapott a kritikus részeken.
Az SRW-S1 gombok területén minden szimulátoros igényt kielégít. A kormányon összesen 15 gomb, 1 D-Pad és 3 tekerhető potméter kapott helyet. Extraként a felső részen találhatjuk a fordulatszám kijelző LED sort, míg a hátulsó részen kapott helyet a gáz és fék kar, valamint a váltókarok is.

A három tekerhető potméternek külön jelentősége van, ezekkel a speciális beállításokat végezhetjük el. A kormányelfordulást tudjuk állítani az egyikkel, 180 és 360 fok között lőhetjünk be tetszésünk szerint. Igen, csak 360 fokot fordul a kerék, de ez teljesen logikus, hiszen kezünkbe fogva ettől többet képtelenek lennénk tekerni.
A középső potméterrel a segítségeket tudjuk beállítani. Ennél a funkciónál látszik igazán, hogy a profikon kívül a kezdőkre is gondoltak a fejlesztők és számtalan segítséget kapcsolhatunk, akár verseny közben is.

A Simracewayben lehetőségünk nyílik a segítségek nagyságát is beállítani a harmadik potméterrel, amelyet Off, Low, Med és High állásba tudunk kapcsolni.
Valamennyi kapcsoló a Simracewayhez lett kialakítva, így a játék összes versenyközbeni módosítési lehetőségét elérhetjük egy gomb megnyomásával. A lámpákat, a fékerő elosztást, a HUD-ot, a dudát, a jobbra-balra nézést, sőt akár még be is indíthatjuk a gépünket.

Természetesen a puding próbája az evés, így természetes, hogy a szemrevételezés után azonnal kipróbáltam néhány játékban az SRW-S1-et.

A választásom elsőnek persze a Simracewayre esett, amelyhez az eszköz eredetileg is készült. A program gond nélkül felismerte a kormányt és sem kalibrálásra, sem pedig beállításokra nem volt szükség. Lényegében bedugtam és már tökéletesen üzemelt is.
A játékban több autóval kipróbáltam és a tapasztalataim alapján tökéletesen használható. Természetesen azokat az időket, amelyeket saját, több éve használt kormányommal futottam megdönteni nem tudtam, de másodperces hátrányokat sem szedtem össze a SRW-S1-el.

Ez követően arra gondoltam kipróbálom más játékokkal is a hardwaret, így gyorsan betöltöttem néhány régebbi és újabb autóverseny programot.
Az rFactor1-ben, az Euro Truck Simulator 2-ben és a GT Legendsben, sőt még a most megjelent GRID2-ben is gond nélkül sikerült működésre bírnom a kormányt, azonban a fordulatszám jelző ledek egyik esetben sem működtek.

A WRC3-al és az Assetto Corsával azonban meggyűlt a bajom. Furcsa módon egyik játék sem érzékelte az eszközt, ami miatt kicsit csalódott voltam.
Persze a támogatottság idővel egészen biztosan változik majd, de így sem lehet okunk panaszra.

Összességében egy nagyszerű eszközt sikerült kipróbálnom a Simraceway SRW-S1 formájában. Természetesen nem nyújtja azt, amit az asztalra fogatható Force Feedback technológiával rendelkező 60-80 ezer forintos eszközök, de nem is ezzel a céllal készült.
A kormány nem riválisa egyik professzionális PC-s játékvezérlőnek sem, sokkal inkább hiányt pótol. Strapabíró kialakításának, kis méretének, könnyű szállításának és pillanatok alatti beüzemelésének köszönhetően egészen biztos tökéletes eszköz, ha a szomszéd kissrác szeretné kipróbálni a legújabb autóverseny játékát, ha a haverokkal partiban szeretnénk villogni vagy ha csak szeretnénk egy rövid 5-10 perces kikapcsolódást magunknak.
Természetesen a modderek is könnyen elcsábulhatnak az eszköz irányába, mivel hasonlóan összetett és kiválóan kidolgozott extra kerékért nem ritkán kérnek több 100.000 forintot is. Az SRW-S1-et egy kis tudással játszi könnyedséggel építhetjük rá a G25-ünk vagy a G27-ünk kerekének a helyére és ekkor már tényleg egy teljes értékű, kiváló kormánnyal lesz dolgunk.

Most fel kellene sorolnom a hiányosságait az eszköznek, ami nem egyszerű dolog. Az SRW-S1 nem akar a legjobb és a legdrágább lenni és illik ennek megfelelően kezelni. Két hiányossága van talán.
Az egyik, hogy jelenleg még csak gyári kiegészítés sincs hozzá, amivel az asztalunkhoz fogathatnánk.
A másik pedig, hogy legalább egy rezgő motor jó lett volna bele, ami visszaadhatta volna bizonyos fokig az útról érkező jelzéseket.

Ezen kívül csak jót tudok a kormányról mondani. Kompakt, egyszerű, tökéletesen kezelhető, pillanatok alatt kitanulható és kiváló modder alap.
Kell ennél több 100 dolláros áron? Nem hiszem.

Toya: Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu
Related Post