Taking too long? Close loading screen.

VSR Formula Masters és Seat Leon Eurocup szezonzáró

0

Elérkezett a szezonzáró futam a VSR Formula Masters bajnokságában. A pilóták a Hungaroringre érkeztek, hogy eldöntsék ki lesz a bajnok, aki megnyeri a Formula.hu által felajánlott tesztvezetést. Két név maradt a végére: Csuti Zoltán, avagy Gályár Balázs.

vsrformulamRögtön drámával kezdődött a versenyhétvége, hiszen Csutinak ismét gondja volt a játékkal és ledobta a szerver. Ekkor a mezőny jelesre vizsgázott emberségből és a fair play szellemében megszavazták, hogy indítsák újra a szervert.

Csutinak visszajött az esélye arra, hogy nagy előnyét megtartsa a futamokon. Az időmérőn Báldi Gergő diadalmaskodott Csuti és Nagy Dávid előtt. Ha már visszakapta az elveszni látszó bajnoki esélyeket Csuti, élt a második esélyével és már az első futamon bebiztosította a bajnoki címet, hiszen a 8. helyen ért be a futam végén. Kalandos versenye volt, hiszen Nagy László folyamatosan nyomás alatt tartotta, de sorozatos hibái miatt nem tudta megelőzni Csutit, aki esőgumikon rajtolt el a száraz időben. A futamot Báldi Gergő nyerte, immáron zsinórban 5. futamgyőzelmét aratta a Formula Masters szériájában, mögötte Nagy Dávid futott be, szintén a VSR-Formula.hu csapat tagjaként. Az első futamon tehát a bajnok kilétére fény derült, ám a 3. helyért Nagy Dávid és Suborits Péter csatázhatott a második versenyen. Egészen addig tehették mind ezt, amíg Suborits fel nem adta a második futamot. Nagy Dávid beért a célba így övé lett a dobogó legalsó foka a bajnokságban. Báldi ezt a futamot is megnyerte és már csak 3 futamgyőzelemre van attól, hogy beállítsa Horváth Henrik 15 futamos győzelmi sorozatát, amit még 2008-ban állított fel.

A bajnokságot és ezzel a tesztvezetést Csuti Zoltán nyerte! Második helyen Gályár Balázs végzett, a harmadik helyen pedig Nagy Dávid! A csapatbajnokságot a VSR és a Formula.hu közös csapata nyerte! Gratulálunk a Báldi Gergő, Nagy Dávid, Varga Péter triónak!

Lezajlott az utolsó futam is a VSR Seat Leon Eurocup bajnokságban. A finálé a mindenki által ismert Hungaroringen került megrendezésre. A 4381 méter hosszú pálya tökéletes lezárási helyszín volt a bajnokságnak. A fordulóban már csak két nagy kérdés maradt. Báldi Gergő vagy Pintér Roland nyeri-e meg a bajnokságot és ezzel a Formula.hu által felkínált kupás Suzuki tesztet.

vsrseatBáldi volt az esélyesebb mivel Ő vezetett, de egy technikai vagy futamon elkövetett hiba bőven adhatott annyi esélyt Pintérnek, hogy megfordítsa az állást. A harmadik helyért Csuti Zoltán, és a VSR-Formula.hu közös csapatának tagja, Leitner Norbert volt óriási harcban.

Az időmérőn szakadt az eső. Ahogy telt az idő, úgy voltak egyre nehezebbek a körülmények. Az első körök meg is adták az első futam rajtsorrendjét. Báldi Gergő szerezte meg a pole-t, Csuti és Leitner előtt. Az első három ember között 42 ezred másodperc különbség volt csupán.

Az első futamon Pintér Roland rossz gumikeverékkel indult. Valamiért az eső gumi maradt fent az autóján, ami a száraz időjárásnak köszönhetően az utolsó helyig taszította le. Onnan a 21. helyig sikerült előrejönnie. A futamon folytatódott Báldi Gergő akarata. Ismét nyert, a hiba ellenére is megállíthatatlan volt. Csuti-Leitner páros maradt a második illetve harmadik. A Formula.hu csapat másik pilótája Molnár Dániel a hatodik helyen ért célba.

A második futamon az első nyolc helyezett megfordításának köszönhetően az első kört Molnár Dániel zárta az élen. Báldi és Leitner hamar felzárkózott mögé. Csuti technikai okok miatt nem indult a futamon, ezzel biztossá vált, hogy Csutit megelőzi a bajnokságban Leitner, amennyiben beér a futamon. Molnár hét körön át tartotta Báldit, de hiába. Gergő ezt a futamot is meg akarta nyerni, hogy folytassa veretlenségi sorozatát és megszerezze zsinórban, tízedik győzelmét a tavalyi VSR bajnokságok folyamán. Leitner Norbert a végén már nem tudta támadni Báldit így bejött a második helyen. A harmadik helyre Molnár Dániel álhatott fel. Pintér Roland parádés előre jövetelt produkálva negyedik helyen ért célba, 17 autót megelőzve.

A bajnokságot és ezzel a tesztvezetést Báldi Gergő nyerte! Második helyen Pintér Roland végzett, a harmadik helyen pedig Leitner Norbert! A csapatbajnokságot a VSR és a Formula.hu közös csapata nyerte! Gratulálunk a Halász Gergő, Leitner Norbert, Molnár Dániel triónak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük