Taking too long? Close loading screen.

Micheliszt egy galamb ütötte el a győzelemtől!

0

A Zengő Motorsport versenyzői izgalmas és munkás hétvégén vannak túl. Wéber Gábor egy motorcserét követően csak a mezőny végéről rajtolhatott, míg Michelisz Norbert a 10.rajtkockából vághatott neki az első versenynek. A futam természetesen ezúttal sem volt eseménymentes, Norbi kemény csaták után a 9.helyen fejezte be a versenyt, Wéber Gábort pedig több kalandos akció után a csapat kihívta az autó teljes átvizsgálására.
A második futamot Norbi az első helyről várta, míg Gábor a mezőny végén foglalt helyet. A verseny sokáig úgy alakult, ahogy legmerészebb álmainkban gondoltuk csak. Norbi vezetett, Gábor pedig folyamatosan zárkózott fel. A futam felénél Norbi vezető pozícióban elütött egy pályán kószáló galambot, amelynek köszönhetően az autó komoly sérüléseket szenvedett. Így már az általa megszerzett 8.hely is komoly teljesítmény volt, Gábor tisztesen végigküzdve a versenyt a 11.helyre hozta a BMW-t.

Az eredmény nem tükrözi hűen mennyi is van a csapatban. Az autók versenyképesnek tűntek az első futamon, így kicsit bizakodva várhatjuk a folytatást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük