Taking too long? Close loading screen.

Ismét felcsendült a Magyar Himnusz!

0

Ezen a hétvégén ismét Jaramába látogatott a Kamion Európa-bajnokság mezőnye. Tavaly Kiss Norbi itt szerezte csapatunk első futamgyőzelmét, nem csoda tehát, hogy különleges pálya számunkra a jaramai.
Reggel a szabadedzéseken a beállításokat próbálgatta a csapat, miután hajnal 3-ig szerelte a kamiont. Az időmérőn Norbi simán jutott a Super Pole-ba, ahol nem tudott tiszta gyors kört futni, de így is a 7-ik helyről várhatta az első futamot.

A rajtnál nekiszorították a betonfalnak, hatalmas szerencsénk volt, hogy nem sérült meg a futómű, és nem kaptunk defektet. Mire Norbi ki tudott jönni a szorítóból, a 8-ik helyen volt, mögötte szorosan a többiek. Elkezdett felzárkózni az előtte haladókra, mögötte pedig hatalmas csatában kezdtek lemaradozni az ellenfelei. Pár kör után nyugodtan autózhatott pilótánk a 8-ik helyen, egészen addig, míg meg nem csúszott a kuplung, akkor riadtan szólt bele a rádióba:

„Le fogok lassulni, mennyi az előnyöm?”

Jobbágy Ákos csapatfőnök higgadtan közölte vele:

„Elég lesz, menj nyugodtan, óvatosan!”

Elég is lett, Norbi bejött a 8-ik helyen, így a fordított rajtsorrendnek köszönhetően a második futamon az élről rajtolhatott. A rövid szünetben a csapat gyorsan átnézte a kamiont, kijavította a hibákat, és indulhatott a harc a győzelemért.

Jól rajtolt Norbi, s meg is lépett üldözőitől 2 másodpercre, de ez csupán néhány körig tartott – tarthatott:

„Elkaptam a rajtot, picit másképp csináltam, mint eddig – kezdi beszámolóját Norbi -, lassabb tempóról rajtoltam. (50 és 70 közötti sebességről kell rajtolni, és a pole pozícióban lévő versenyző határozza meg a sebességet.) Be is jött, a többiek kicsit megzavarodtak tőle. A verseny feléig kb 2 másodperccel vezettem, ott viszont megérkezett mögém Lacko és Hahn, majd Albacete is. A kigyorsításokra próbáltam koncentrálni, hogy ne tudjanak tiszta előzési manővert felépíteni, s ez nem is sikerült nekik, magam mögött tartottam őket, így megnyertük a futamot. Nagyon boldog vagyok, köszönöm a srácoknak a rengeteg munkát, a fejlesztéseket, a beállításokat, most is találtunk valamit, így az első futamhoz képest gyorsultunk is sokat. Jó volt újra a dobogó legfelső fokán állni, főleg, hogy otthonról élőben nézhették, köszönöm mindenkinek a buzdítást!”

Ismét győzni tudtunk tehát Jaramában, ismét szólt a Magyar Himnusz, most pedig a csapat összeírta Norbi tapasztalatai alapján, hogy mit kell megcsinálni a kamionon holnapig, úgyhogy ünneplés helyett megfeszített munka következik, hogy holnap is hasonlóan szép eredményt tudjunk elérni.

Forrás: OXXORacing

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük