Taking too long? Close loading screen.

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzelemmel zárta az idényt

0

PA112498A 2013-as Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó hétvégéje a Hungaroring-en három versennyel várta a résztvevőket. Az Apex Racing Team két autóval nevezett, Lévai Zoltán a Suzuki Ignis S1600-al, és Tim Gábor a Suzuki Swift S1600-al indult a kistúrások között. Mivel egyik pilóta sem volt már érdekelt a bajnokságért folytatott közdelemben, tét nélkül, valójában teszt jelleggel versenyzett.

Lévai Zoltán egy 25 másodperces időbüntetést “hozott magával”, így hiába nyerte meg az időmérést az 1600cc-es kategóriában, csak a mezőny végéről indulhatott. Ez nem okozott komolyabb gondot neki, már az első kör végére az élen autózott, és stabil versenyzéssel megnyerte a kategóriáját, így idén a harmadik győzelmét aratta. Az összetett értékelésben a 9. helyen ért célba a versenyző.

Lévai Zoltán: “A szabadedzéseken még voltak kisebb problémáim, de a versenyre minden megoldódott. Az autó nagyszerű volt, és nem volt szükségem komolyabban nyomni, így is hamar az élre álltam. A futamgyőzelemnek rendkívül örülök, hisz idény elején még senki nem hitte el, hogy az Ignis-ből lehet versenyképes autót faragni, és most talán a leggyorsabb 1600-as autó a hazai bajnokságban. A srácok jól dolgoztak, nagyszerű autót kaptam ma. Idén több futamot kihagytam, mert megszületett második kisfiam, de jövőre már teljes erőből támadok, célom a bajnoki cím megszerzése.”

A második futamon már Tim Gábor képviselte a csapatot, Ő a még fejlődési stádiumban lévő Swift-et hajtotta, mellyel már dupla győzelmet szerzett nemrég a Slovakiaring-en. Már ott is hűtési problémái voltak, de ott azt orvosolni tudta a csapat. Azonban a Hungaroring-en ez újra megnehezítette a pilóta dolgát. Az időmérésen még jól tudott autózni, 2:05-ös idővel az összetett negyedik helyen, és a kategóriát megnyerve kvalifikált.

A verseny nagyszerűen indult, és remek csatát láthatott a közönség, Gábor három Lotus szendvicsében csatázott, ide oda előzéssel küzdöttek a negyedik helyért. A verseny felére azonban a víz túlmelegedett, így Gábornak vissza kellett vennie. A futam végéig megtartotta a kategória első helyét, és az összetett hetedik helyen ért célba. Ezzel az ötödik versenyén az ötödik győzelmet aratta.

Tim Gábor: “Sokat dolgoztak a srácok a kocsin, egész hétvégén. Nagyon rejtélyes ez a melegedés ezen az autón, és még nem találtuk meg a megoldást. Persze a tél folyamán ezt orvosoljuk, de muszáj volt adatokat gyűjteni, hogy a telemetriából láthassuk, és megtaláljuk a melegedés forrását. A mai futam elejét élveztem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez a verseny már a túlélésről szól, és végül már biztonsági autózást kellett bemutatnom, amit nem igazán élveztem. Győzni persze jó, és a kategóriát megnyertem, de jobb lett volna kicsit csatázni.

A harmadik időmérésre vasárnap került sor, ahol Gábor az esős körülmények között újra megvillanthatta tehetségét, és sokáig a második helyen állt az összetett értékelésben. A lassan száradó pályán, azonban kevés volt az ügyesség, a papírforma érvényesült, és a negyedik helyet szerezte meg, mely a kategória első helyét is jelentette.

A futamon pontosan ugyanaz történt, mint az előzőn, a negyedik helyért harcolt Gábor. A harmadik körig csatázhatott, ekkor már nem bírta a hűtési rendszer, és túlmelegedett, a pilótának ki kellett állnia.

Tim Gábor: “Sajnálom, hogy ki kellett állnom, mert borzalmas jó verseny volt kibontakozóban. Trükkös, hogy jóval erősebb kocsikkal csatázok, egyenesben elmennek, majd a második szektorban visszaelőzök, ahol elvileg nem sok előzési pont van. A harmadik kör elején valahol a víz elkezdett szivárogni a hűtési rendszerből, és elég nagy gőzfelhő csapott ki a kocsiból. Az autón dolgoznunk kell, piszok gyors, és ha olyan tartós lesz mint a másik kocsink, akkor ez a két autó fogja alkotni jövőre a kategória elejét. Remélem télen nem lesz rossz idő, és tudunk majd tesztelni, és akkor nem lesz gond.”

A három futammal lezárult az Apex Racing első teljes idénye, ami kifejezetten pozitívan alakult, hisz minden futamon győzelemmel zártak a pilóták, ahol célba értek. Ez a tendencia jövőre csak javulhat, hisz az idén szerzett tapasztalatok alapján télen az autók további fejlesztéseken esnek át, és a megbízhatóság kerül előtérbe, hisz a tempó már megvan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük